Tessera én + te – Imago kapcsolatterápia
Az IMAGO, Harville Hendrix és Helen LaKelly Hunt nevéhez fűződő módszer, egy csodálatos, letisztult út a kapcsolatok helyreálítására, megerősítsére, elmélyítésére, az igazi szeretet megélésére. Ez az a módszer, amit a saját házasságunkban is nagy kincsnek találtunk, érezzük az erejét, és szeretnénk másoknak is átadni ezt.
A kapcsolatok gyakran bonyolultak. Mikor megsérül, meggyengül, elszürkül a kapcsolat akkor gyakran kerül a fókusza arra, hogy a másik az igazi-e számunkra, megkaphatjuk-e azt a kapcsolatban, ami minket boldoggá tesz. Az IMAGO viszont arra hív, hogy te legyél a tökéletes partner, és megmutatja, hogyan juthattok el ketten a tudatos kapcsolathoz, hogyan lehettek egymás számára még igazibbak. Az imagó párbeszéd segít a pároknak, hogy
- erősebben kapcsolódjanak,
- újra azt érezzék, amit megismerkedésükkor,
- hogy híd épüljön ismét, amin szerelmesekként lehet találkozni egymással.
Az imago párbeszédhez nem kell krízis, válság, vagy mély probléma, lehet ez egy eszköz, hogy fenntartsátok azt, ami jó, és akkor is működik, ha
- elveszni látszik, ami kezdetben annyira meg volt köztetek,
- úgy érzitek, elakadtatok,
- vagy valami nem olyan, mint régen.
Az imagó szerint
kapcsolatban születünk,
kapcsolatban sérülünk,
kapcsolatban gyógyulunk.
Kapcsolatok hálójában létezünk. Ha szüleink nem gondoskodtak volna rólunk csecsemőkortól kezdve, nem lennénk ma itt. Kapcsolatban születünk, kisgyermekként minden idegszálunkkal függünk a körülöttünk élőktől, arra vagyunk kódolva, hogy utánozzuk őket, hogy mosolyt csaljunk az arcukra, és lássuk rajtuk, hogy jók vagyunk, úgy ahogy vagyunk, hogy a létezésünk örömet okoz másoknak… Elkerülhetetlenül ugyanezekben a közeli, korai kapcsolatokban sérülünk is, még ha elég jó szüleink is vannak. A szocializációnk során bizonyos tulajdonságainkat, viselkedsünket jutalmaz a környezetünk, míg más énrészeink esetében arra kényszerülünk, hogy az elfogadás, a kapcsolat érdekében lemondjunk róluk.
Különös módon a párkapcsolatok egyszerre hordoznak egy csipet mennyországot, aztán később talán azt érezzük, egy darab poklot is. Az a személy, akivel tartós, elkötelezett kapcsolatra lépünk, néha sok hasonlóságot mutat születési családunkban tapasztaltakkal, máskor viszont épp ellenkezőleg, mintha minden lényeges dologban különbözne. Ez a hasonlóság, vagy különbözőség kezdetben nagyon izgalmas, de később pont ez tud annyira idegesíteni is a másikban. Egy biztos: a szerelmi viszonyokban sajátos módon ott van a sérülés lehetősége. Paradox módon azok tudnak a legjobban megbántani, akik a legközelebb állnak hozzánk – pedig tőlük vártuk volna a védelmet. Ehhez az elveszett énrészeinknek van köze. A kapcsolatokban ért sérülésekre a gyógyulást csak kapcsolatokban kaphatjuk meg. A másik ember tudja nekünk megadni ezt – „csak másban moshatod meg arcod” (József Attila).
Talán nem ez a népszerű út és látszólag nem is logikus. Nem szeretünk arra gondolni, hogy még a kapcsolatainkon is dolgozni kellene, hogy azok nem mennek csak úgy maguktól. Mert azt hisszük az az igaz szerelem, amiért nem kell semmit sem tenni. Ha igazi, ha tökéletes, magától is működik… Ezért is jobb tanácsnak tűnik az, hogy inkább keressünk kijáratokat a nem optimálisan működő kapcsolatainkból.
Lehet ez maga az idő előtti szakítás, lehet ez szelídebben egy kifordulás is a kapcsolatból, egy hobbi, vagy más tevékenység felé, lehet ez falépítés, elhidegülés. Néha még önmagunk választása is lehet egy ilyen kijárat a kapcsolatból… Ez az út jól kitaposott ösvény, sokféle eszköztárat találhatunk, ami ebbe az irányba kísér mintket.
Mit takar az imago szó tulajdonkképpen?
Az imago nem más, mint egy tudattalanul kialakuló belső kép a hozzánk illő párról, ami lenyomatként hordozza gondozóink pozitív és negatív tulajdonságait, valamint az elveszett énrészeinket. Ez az a belső kép, amihez keressük azt a párt – mint egy puzzle darabot –, aki illeszkedik hozzá. Ha pedig ez az illeszkedés elég nagy, akkor a szerelembe eséshez elég lehet akár egy tekintet, egy fél mondat vagy akár csak egy mozdulat is. Ha az imagonk szerint ideális partnerrel találkozunk, akkor valami ilyesmit érzünk:
- mintha mindig is ismertem volna,
- nem is tudom elképzelni, milyen volt nélküle az élet,
- ha vele vagyok, teljes vagyok,
- nem is szeretnék már többé nélküle élni.
Ez a szerelembeesés jellemzője, és amikor ezt érezzük, belső világunkban tudattalanul feléled a remény, hogy az, akivel találkoztunk, mellénkszegődik és majd segít nekünk. De miben is? Nem kisebb a feladat, mint hogy az elveszett énrészeinket, amiket a szocializáció, a gyerekkor élményei szüksgészerűen nem engedtek kiteljesedni, azt majd a társunk mellett megtalálhatjukkal. Vele sikerül majd befejezni a gyerekkort, elérni a teljes potenciálunkat. A másik, mint legjobb mentorunk indul velünk, de ahogy említettük, a kapcsolatok bonyolultak, és pont azért, mert nemcsak mi szeretnénk ezt a másiktól tudattalanul megkapni – a másik is ugyanezt várja tőlünk. Ekkor érünk valószínűleg a szerelembe esés idejéből a hatalmi harc szakaszába. Ilyenkor történhet meg az is, hogy csalódást érzünk, hogy talán nem jól döntöttünk, és mivel továbbra is boldogok akarunk lenni, máshol keressük a megoldást. Ilyenkor vagyunk azonban a legjobb szakaszban ahhoz is, hogy elinduljunk a tudatos kapcsolat felé. Ez a tökéletes idő, bár talán tényleg nem úgy tűnik, érdemes mégis tenni egy próbát, mert minden egyes konfliktus egyben lehetőség a fejlődésre.
Mi hisszük azt, hogy a boldogságunkat, a kiteljesedésünket nem a „széles úton” fogjuk megtalálni. Azt a mély vágyat, hogy teljes potenciálunkat elérjük, hogy valaki, „lásson” és elfogadjon minket, hogy megéljünk valamit az elveszett paradicsomból, fura módon ugyanott kell keresnünk, ahol a baj keletkezett: a kapcsolatokban, méghozzá úgy, hogy elindulunk a tudatosság felé.
Ha szeretnél jelentkezni erre az útra velünk: