Találkozás Douglas W. Schoeningerrel
Az elmúlt pár napban felemelő események sorozatában volt részünk a Család-Rendszer Terápiás Műhely, Dr. Tarján Emőke szervezésében, ugyanis hazánkba látogatott Böszörményi-Nagy Iván tanítványa Douglas W. Schoeninger kontextuális szakember a tengerentúlról.
Valódi kapcsolódás
Egy teljes napot lefedő előadásában beszélt a kollektív igazságtalanságok okozta sebek gyógyításáról, a kollektív számlák rendezésének fontosságáról. Nemcsak mély hitéről, a Szent Lélekkel való kapcsolatáról hallhattunk, de arról is, hogy küldetése az amerikai indiánok és általában az őslakosok sorsának szívén viselése, a velük végzett különleges munka. Mit is jelent emlékezni és közben keresni az igazi kapcsolatot a másikkal, legyen az egy ősünk, vagy egy másik népcsoport. Érdekes volt hallani, hogy noha sok kezdeményezés indult már az indiánok felé Amerikában, azonban legtöbbször ezek azt szolgálják, hogy a „telepes” lakosság leszármazottainak bűntudatát enyhítsék. Bocsánatkérések, jócselekedetek, amik azért születnek, hogy kipipálhassák, megtették, ami illendő. De Doug személete szerint nem ez a fajta vezeklés, hanem a helyreállítás, az őszinte kíváncsiság az, ami segíthet. Ez a mozzanat talán már egészen közel is hozza ezt a témát, itt mi is megéreztük, mennyire rólunk is szólhatna az a másik út, amin Doug jár, amit ő felvállal. Mennyire szükségünk van egyénileg és nemzetként erre a gyógyulásra!
Mit is jelent emlékezni és közben keresni az igazi kapcsolatot a másikkal, legyen az egy ősünk, vagy egy másik népcsoport…
A „hegygerincen” talkozunk
Martin Buber ír arról, hogy a kapcsolatoknál milyen fontos az egyensúly, amit egy hegygerinc példájával szemléltet. A hegygerinc egyik oldalán az „Én”, másik oldalán pedig a „Te” van: saját oldalunk ebben a megszokott, belülről ismert „Én”, míg a hegy másik oldala félelmetes, ismeretlen, vagy éppen velünk ellentétes „Te”, amivel nem tudunk azonosulni és ezért „Az”-zá válik és Én-Te kapcsolat helyet Én-Az kapcsolat alakul ki. Amikor igazi kapcsolatokat keresünk, az valami olyasmit jelent, hogy erőfeszítést teszünk és felkapaszkodunk a hegygerincre, ott találkozunk a másikkal. Ott van egyenlőség, mert csak a hegygerincről láthatom úgy magamat és a másikat ahogyan valójában vagyunk. Csak a hegygerincen állva lehet Én-Te kapcsolatot kialakítani, csak ezen a szűk mezsgyén.
Hét generáció: emlékezzünk
Doug így, ezzel a szemlélettel lépett oda az indiánokhoz, a belső hívása ez volt: „Gyere és ismerj meg minket. Tanuld a mi utunkat. Állj mellénk!”
Érdekelte a belső világuk, a sorsuk, amit átéltek, ahogy átélték, ahogyan emlékeznek rá, a gondolataik, ahogy megélik a világot, de mindezt úgy tette, hogy önmaga maradt. Az indiánok pedig érzékenyek voltak az igazi kapcsolódásra, és megérezték a különbséget abban, ahogy Doug közeledett hozzájuk. Tanulni is akart tőlük. Egykori telepesek leszármazottaként meg akarta látni és érteni, milyen azon az oldalon lenni, milyen azon az oldalon a közös történelmi múlt emlékezete. Megértette, miért van az, hogy az indiánok hét generációra tekintenek visszafelé és hét generációra gondolkoznak előre. Ez legutóbbi könyvének is a címe: Healing Seven Generations: A Multigenerational Memoir (2024), azaz Hét generáció gyógyítása: többgenerációs visszaemlékezés.
„Gyere és ismerj meg minket. Tanuld a mi utunkat. Állj mellénk!”
Magyar sors – indián szívvel
Doug nagyon mély benyomást tett ránk a hét folyamán, amikor kísérhettük két napon át. Akár a Mátyás-templomban, akár a Memento Parkban, akár Bakonybélben a Szent Mauríciusz Monostorban, vagy a közös vacsorákon azt éreztük, kíváncsi ránk, nemcsak a kísérőire, de arra a sorsra, ami a magyar népnek jutott, a történelmünkre, a történetünkre. Érdekeljük. Nyitott szívvel kérdezett és hallgatta a beszámolónkat letűnt korokról, rendszerekről, vagy épp a nem is oly távoli történések bennünk élő lenyomatait. Alázattal, szeretettel, mellénk állással, kíváncsisággal.
Eljött valaki hozzánk, aki meg akarta érteni miért érezzük úgy magyarként magunkat ahogy, mi ez a magyar néplélekben, ez a mély sebzettség, ez a sok súly, ami közben meg nevet mégis a holnapnak? Honnan van az erőnk, mi adja annak az alapját? Mi ért minket, mire emlékezünk, ha visszatekintünk. Mintha azt is üzente volna ezzel, ha sikerül megérteni mi történt itt hét generáción át, akkor van remény, hogy csökkentsük adósságunkat, egyengessük a jövőt az elkövetkezőknek, hét generáción át.
Megértem az indiánokat, akik testvérként befogadták Dougot! Mi is így éreztük egyre inkább, ahogy vele voltunk.
Eljött valaki hozzánk, aki meg akarta érteni miért érezzük úgy magyarként magunkat, ahogy…
A kapcsolat, amit keresünk újra meg újra
Ami előre mutat mindebben: létezik az a kapcsolat, amiben a másik nem ellenség, nem akadály, hanem támasz, a kiteljesedés segítője, tükör, amibe érdemes belenézni, hogy ne ugyanazt ismételjük. Kapcsolat, amiben a destruktív jogos igényeink – a múlt sérelmeiből táplálkozó romboló késztetéseink, kiegyenlítetlen „számláink”- megszelidülve érdemszerző cselekedetekké alakulnak át. Ekkor már nem a múlt sérelmei és adósságai vezérelnek minket, hanem a jövö felé fordulva, akár hét generációra tekintve keressük a jóvátétel lehetőségét.
Pont ez az a kapcsolat, amit mindannyian keresünk, ami nélkül azt érezzük, mintha értelmét és célját vesztené minden. Enélkül elárvulunk, magányosan elszigetelődünk, csak az „igazam van” érzést szoríthatjuk magunkhoz, de nem a másikat… Erre a kapcsolódásra vágyunk párkapcsolatokban, szülő-gyerek kapcsolatokban, családban, társadalomban. Ez az a kapcsolat, amiben gyógyulunk és gyógyítunk egyszerre… Amiért mi is dolgozunk, tenni akarunk.
Veronika és Karesz
Ez az a kapcsolat, amit mindannyian keresünk…
Vélemény, hozzászólás?